#Dombvári Bence


Dombvári Bence: a kulacsomba vagy az ételembe csempészhettek szteroidot

„Úgy érzem, vannak köztük olyanok, akik kevesebb erkölccsel rendelkeznek, mint én” – így fogalmazott a TV2 reggeli műsorában Dombvári Bence kajakozó azzal a gyanújával kapcsolatban, hogy szerinte valaki a kulacsába esetleg az ételébe tehetett tiltott szert, és ezért bukott meg a doppingvizsgálaton. A sportoló feljelentést tett.

hvg.hu



Újra versenyezhetnek nyár végén a kokainozó kajakosok

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fellebbviteli bizottsága a drogteszten megbukott Csipes Tamara és Dombvári Bence ügyében helyben hagyta pénteken az első fokú fegyelmi döntést abban a tekintetben, hogy a versenyzők idén ne képviselhessék Magyarországot nemzetközi versenyen. Olyan határozatot hozott viszont, amely lehetővé teszi, hogy az augusztus végi országos bajnokságon már indulhasson a két kajakos.

MTI

Fellebeztek a kokainozó kajakosok

A tízhónapos eltiltás ellen fellebbeztek a kokainozáson ért válogatott sportolók. A sportági szövetség valószínűleg jövő pénteken dönt az ügyben.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

"Nem csaltam, hanem hibáztam" - A két kajakos a pozitív kokaintesztről

Az ötszörös világ- és ötszörös Európa-bajnok Csipes Tamara és a vébéezüstérmes Dombvári Bence pozitív drogtesztet produkált a kajak-kenu válogatott dunavarsányi edzőtáborában. Doppingtesztjük negatív volt, de a szervezetükben kimutatott kokain eljárást vont maga után. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fegyelmi bizottsága tíz hónapra eltiltotta a sportolókat a szövetség versenyeitől. A döntés után egy nappal beszélgettünk velük, illetve főnökükkel, a Honvéd kajak-kenu szakosztályának igazgatójával, a kétszeres olimpiai bajnok Horváth Gáborral.

Dömötör Tamás

Borkai: hideg fejjel kell dönteni a kokainozó kajakosok ügyében

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint kiemelkedő sportolóknál figyelembe kell venni, hogy sok fiatal számára példaképek, így közvetve az ilyen esetek tovább ronthatják az egyébként is "katasztrofális" magyarországi droghelyzetet, de "ezek a sportolók is emberek", s hosszú évek, évtizedek munkáját fektették a sportba, ezt pedig nem szabad egy ballépés miatt tönkretenni.

MTI

Rendkívüli ülésen hoztak újabb döntést a kokainos kajakosok ügyében

Eltiltásuk ideje alatt is biztosítják Csipes Tamarának és Dombvári Bencének a lehetőséget sporttevékenységük folytatására, hogy visszatérhessenek a válogatott keretbe. Ha a két sportoló tényleg fellebbez a tíz hónapos eltiltás ellen, akkor még májusban jogerős döntés születhet az ügyben.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

Túlzónak tartják a tíz hónapos eltiltást a kokainozó kajakosok

Fellebbez a kokainfogyasztással megbukott két kajakos, Csipes Tamara és Dombvári Bence, mert túlzónak érzik a 10 hónapos eltiltást. A két sportoló a versenyzésen kívül bármit tehet, edzhet, készülhet a klubjában, ám minden anyagi juttatásuktól elesnek erre az időszakra, a szövetségnek valahogyan támogatni kell őket a visszatérésben.

hvg.hu


Kokainos kajakosok: kirúgták a fegyelmi bizottság elnökét

Miközben a Pest megyei rendőrség feljelentéskiegészítést rendelt el Csipes Tamaráék drogfogyasztása ügyében, kiderült, hogy a kajak-kenu szövetségben kezdetben nem is vették olyan komolyan a lebukást. Ráadásul időközben menesztették a fegyelmi bizottság 25 éve regnáló elnökét, és Baráth Etele szövetségi elnök szerint ez ügyben átverték a szövetség vezetését, mert úgy tettek, mintha Lőrinczy György maga kérte volna felmentését.

hvg.hu

Elismerték tettüket a kokainozó kajakosok

Legalábbis a kajak-kenu szövetség főtitkára szerint. Schmidt Gábor kifejezetten megtörtnek és megbánónak látta Csipes Tamarát és Dombvári Bencét, amikor találkozott velük. Mint mondta, a szövetségnek nem szabad elengednie a lebukott sportolók kezét. Schmidt a klubot, az edzőket és a szövetséget is felelősnek tartja a válogatott sportolók droghasználatáért.

hvg.hu


Kokainos kajakosok: a rendőrség is beszállt az ügybe

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fegyelmi eljárást indított a két volt válogatott versenyző, Csipes Tamara és Dombvári Bence ellen. Hétfőre bizonyossá vált, hogy a szervezetükben talált szer kokain volt, a rendőrség pedig elkérte a Magyar Antidopping Csoporttól a vizsgálat jegyzőkönyvét.

hvg.hu




Az azeriekhez igazolna két magyar kajakos

Országváltást fontolgat Szalai Tamás és Dombvári Bence: a két kajakos a Nemzeti Sport információja szerint a közelmúltban Azerbajdzsánban járt, ahol lehetséges honosításukról is szó esett.

Nemzeti Sport Online
  • Nemzeti Sport Online
  • MTI

Kajak-kenu vb: egy magyar kvótaesély elúszott

A férfi kajak egyesek 1000 m-es számában már biztosan nem lesz magyar kvóta a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, mivel Dombvári Bencének a csütörtök délutáni középfutamból nem sikerült bejutnia a pénteki döntőbe. A kenus Vajda Attila és a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó ugyanakkor ugyanezen a távon finalista, és továbbra is harcban van a londoni indulási jogért.

MTI